Végösszeg (NHH+Nógrád)

Azért azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy a hétvégét nem apróztam el... Összesítve a három nap alatt tekertem közel 120 km-t, és ebben volt 2000 m szint. A komfortzónám határa elmosódott pontként látszik a horizonton....

Ettől eltekintve vigyorgok mint a vadalma, tavaly fel nem merült volna bennem, hogy képes vagyok erre.

Egyrészt az immár három hónapja tartó alapozóedzések hatására nem fulladtam meg felfelé a hegyre, és képes voltam mindenhova felmászni, még ha nem is túl gyorsan, másrészt meg volt erőm lefelé is koncentrálni. Azért terepen lefelé is kell figyelni rendesen, ha már fáradt az ember, könnyebben lehet pofára esni, azt meg nem erőltetném.

Szóval a lényeg, hogy  a reggeli vizespóló verseny (mert muszáj volt a nyakamba önteni egy pohár hideg vizet, nehogy elhervadjak) után kocsiba vágódtunk egész Királyrétig, ahol rájöttünk, hogy esélytelen leparkolni, szóval inkább kicsit lentebb tettük le a kocsit. Miután felnyergeltük a lovakat (komolyan, ez a bringázás rém körülményes, ennyi kacatot magunkkal hordani...), a kavicsos úton mentünk fel Nagy hideg-hegyre, de útközben két gondolat járt a fejemben:

- melyik hülye találta ki, hogy biciklizzek, ahelyett, hogy otthon ülnék
- hogy fogok én innen lejönni??????

Ehhez képest rekordidővel értünk fel, legalábbis nekem az: enyém a QOM a Straván Kiráyrét-NHH között! Na nem mintha számítana, de ahhoz képest, hogy március van, és még csak három hónapja edzek, nem rossz teljesítmény. Kicsit ront a megítélésen, hogy elég kevés lányt kell legyőzni...

Sajnos sok képet nem csináltunk, el voltunk foglalva a sztrapacskával (szerintem megérdemeltük a hegymászás után), de van bizonyíték, hogy fenn jártam:

On the top of the world

Kiderült, hogy feleslegesen pánikolok, mert a kis csodabringám átmegy bármin. Komolyan, a sziklás ösvény jobban esett, mint a kavicsos út. Szépen mozog a teló, és kisimítja az utat. Azért a sáros foltokon ésszel mentem, a szombati fürdés elég volt :)
Ahogy eljöttünk egy kiscsalád mellett az egyik ösvényen, még hallottam, hogy apuka megjegyzi, hogy milyen jó bringák. Nos igen, világítok az erdőben...

Oké, van hova fejlődni és gyorsabban lejönni, de lassan már állíthatom, hogy néha még élvezem is az utat. Főleg mert csicseregnek a madarak, nyílik a hóvirág meg az odvas keltike, szóval nagyon szép ám az erdő, és csak szebb lesz, amint kifakadnak a rügyek. (Ha én kifakadok, az kevésbé lesz szép, de reméljük ilyen ritkán lesz.)

Királyréten még annyi energia lobogott bennem (meg a sztrapacska), hogy belementem, hogy átguruljunk megnézni a Nógrádi várat. Zoli nógrádi gyerek, így belementem az idegenvezetésbe: a Fatornyos fogadótól vezet át egy félig földút egész Nógrádig. Kicsit hullámzik az út (nem voltam részeg, csak dombos a környék), de teljesen jól járható.

Hazafelé már nem voltam olyan vidám, már nagyon vártam, hogy visszaérjünk a kocsihoz, már csak az tartotta bennem a lelket, hogy pár km van hátra.

A vége 45 km lett, 1000 m szinttel, szóval adtam a húsvétnak. Tulajdonképpen még mindig nem értem, hogy hogy csináltam. És állati büszke vagyok magamra!