Névnapi Csóványos ride

Kicsit lemaradtam a beszámolókkal, pedig hétvégén nem kicsit mentünk.

Szombaton Sipi jött 10-re, és szokás szerint délben már úton is voltunk. Na jó, annyit csalok, hogy fontos szerelnivalója akadt, és Királyrétig kocsival mentünk. (Igen, mi kocsival megyünk bringázni is)

Csóványoson még nem jártam, adta is magát a remek alkalom - azt hiszem, azért még van hova erősödni. Az elején az aszfalt még oké, megy az magától, de a sotterre érve már kevésbé komfortos a dolog. Mivel a takonykór még rajtam van (most már igazán elmúlhatna, kezdem unni), levegőt csak korlátozottan kaptam, de hát az minek is, úgy mindenkinek menne…

Node, felfelé a sotterről elég hamar letértünk egy ösvényre, ami sosem akart elfogyni. Így értünk fel a Foltán-kereszthez, ahol Sipi és Zoli próbálták kitalálni, hogy vajon merre visz az út.

Foltán-kereszti tanakodós

A jó hír az volt, hogy innen már nincs túl messze a kilátó, a rossz az, hogy most jön az ún. börzsönyi szuszogó szegmens. Az ilyennek meg sosincs jó vége, vagyis inkább csak a vége jó. Tehát neki is mentünk, Sipi elhozta a KOM-ot, én azért párszor megálltam rápihenni. Ez elég mocsok szakasz, jó kis meredek, keresztbe néhol gyökerekkel, egy helyen be is borultam a bokorba. Legközelebb már jobban fog menni, és lesz legközelebb, mert olyan nincs, hogy nem tudom megcsinálni :)

A kilátó mellett hozzánk csapódott egy cuki kiskutya, gondoltuk, hogy betesszük a zsebbe és jöhet haza velünk, de végül muszáj volt otthagyni. Kép azért van róla:

Sipi + cukikutya + Zoli mancs

 Innen jött a nehezebb része, mert ha felmegy az ember a hegyre, akkor bizony onnan le is kell jönni. Na itt kiderült, hogy a szuszogó nem csak felfelé nehéz…. Végülis a tanár kar oktatásának köszönhetően nem kaptam frászt az első méteren attól, hogy csúszott a kerekem, így csak öt méterrel később szálltam le. Azért ahol már kevésbé meredek volt, ott visszapattantam, és lejöttem, de azért na. Van még hova gyakorolni.

Igazából a lefelé legrosszabb része a kavicsos út volt, nagyon vártam, hogy véget érjen. Apró kavicsok, mozognak, ijesztgetnek, arrébb teszik a bringát. Nem esett jól, na.

Itt meg csak gurulni kell

Szerencsére innen egy jó kis lejtős aszfalt vitt tovább Kemencére, közben csak egy forrásnál álltunk meg kisóvodás módjára fröcskölni vizet vételezni:

A gonosz manó

Kemencén Sipi ismert egy jó helyet a „belvárosban”, és mivel a hidratálás fontos, egy kávé mellé az izotóniás sör is jól jött. A kocsma meg elég menő, ide még visszatérünk.

A sör tulajdonképpen izo

Tanakodtunk, hogy mi is legyen, végül Nagybörzsöny felé vettük az irányt, véletlenül tudtunk egy helyet, ahol jó a kaja (gyk. ott volt az esküvőnk). Ide muszáj volt aszfalton menni, jó kis hullámvasút: beálltam Zoli mögé a szélárnyékba, így egész kényelmesen tartottam a 30 körüli tempót. Életem egyik leggyorsabb lejtőjén egészen 54-ig felgyorsultam, de ez csak aszfalt, csak fél pontot ér.

A kiadós ebéd után már csak a hazaút volt hátra. Lassan elindult lefelé a nap, kapkodni kellett, hogy sötétedés előtt visszajussunk Királyrétre. Zoli ismert egy utat, vagyis inkább elképzelt egy utat, amiről azt feltételezte, hogy létezik. 

Ugyan egy helyi részeg korlátozottan stabil mozgású bácsi annyit segített, hogy valóban létezik az az út, a sorompónál kell továbbmenni, de azt nem tudtuk kiszedni belőle, hogy hol a sorompó… Végül egy helyi nagyon kedves néni irányba állított minket, és megtaláltuk azt a bizonyos sorompót. Éppencsak egy mező közepén kötöttünk ki, út meg sehol. A mezőn átvágva, Stravával irányba állva végül megkerült az út, de alaposan elbújt a bozótosban. Az élvezetes, köves lejtő a végén pedig bekötött egy aszfaltba, amit nem is értek, hogy vajon ki és miért hozott el idáig. Újabb aszfalt, ami a semmiben végződik (vagy kezdődik, nézőpont kérdése).

Innen már csak át kellett mászni a hegyen, legurulni a Deszkametszőn, és máris Királyréten találtuk magunkat.

Összesen 75 km, 1350m szint lett, úgy a fele terepen. Mit ne mondjak, kemény nap volt….