Pénteken már tűkön ültem, hogy végre elinduljunk. Egy óra
késéssel sikerült is, és a 14:30-as találkozóból lett 15:30, amiből pedig egy
kihagyhatatlan kávézás után 16:00…
Ennek örömére elég későn értünk Zánkára, így nem maradt idő
a pályabejárásra, de legalább a raj(t)számot átvettük. Csapatkapitányunk kicsit
félénken mondta be a Nixi és a Csillámpónik csapatnevet a regisztrációkor, de
az első félszegségen gyorsan túlestünk, és büszkén hordtuk a Csillámpónis
csapatpólót.
 |
| Szóval Nixi és a Csillámpónik. |
Mire felépült a csapatsátor, és átvettük a szállást,
elszaladt az este, ismét sikerült 10 körül, rettenetesen éhesen kajához jutni.
Ez nem sikeres stratégia, legközelebb már tényleg máshogy kell megoldani,
elkerülendő a hisztit. Este még azért kicsit szocializálódtunk, és szombaton
egész kipihenten kelt a csapat. Azért a reggeli a teraszon, balatoni kilátással
elég menő volt, lehetne belőle rendszer.
Csöppet későn értünk a helyszínre, és a kocsitól a sátorig (~200
m) sikerült felszedni egy tüskét - a tej ugyan megfogta, de hát azért
tehetséges vagyok, na.
 |
| Sipi segít defektet szerelni, én pedig úgy nézek, mintha értenék hozzá |
Pontban délben elrajtolt a mezőny, Ricsi első három köre a
tűző napon igen kemény volt…Beálltunk a harmadik helyre, amit nagyon igyekeztünk
javítani.
Én 5. voltam a csapatból, először 3 körül került rám a sor.
Eredetileg három kört szerettem volna menni, de a második körben annyira
elszállt a pulzusom, és annyira megcsapott a nagyonmeleg, hogy hányingerem lett
és szédültem… A mező közepén elájulni annyira nem vágytam, így maradtam a két
körnél. Szerencsére a második felvonás már jobban ment, kicsit hűlt az idő, de
ahhoz, hogy tartani tudjuk a helyezésünket, elég volt nekem ismét két kör. Mindenesetre
megelőztem Ákost (a másik Bringabandás csapat egy tagját), aki megkérdezte
Zolit, hogy mivel etet engem, hogy így megyek felfelé :) Közben persze Peti is
elhúzott mellettem, még rám is kiabált, hogy KÓNUSZNAGYTÁNYÉR, AZEDZŐMINDENTLÁT!
:)
 |
| Itt még örülök |
Ahogy esteledett, kicsit jobb lett az idő és a srácok nagyon
keményen nyomták a köröket. Bizton állítom, hogy mindenki kihajtotta magából,
amit csak lehetett.
Amikor épp nem szerepeltem, azzal töltöttem az időt, hogy a
váltó zónában segítettem a kis csapatunknak*, vagy kaját generáltam a sátornál.
Nóci is sokat segített, bár mivel a nyolcadik hónapban jár, azért őt nem
lehetett annyira terhelni.
Az éjjel (soha nem érhet véget…) kicsit nehezebben telt: mikor besötétedett, és majdnem rám került a sor, beijedtem és mégsem mentem.
Ricsi és HGeri mentettek meg, akik helyettem is rótták a köröket. És persze
Sipi, aki rendületlenül körözött, a viszontagságok ellenére.
Ricsivel világmegváltottunk a sátor mellett, majd
becsatlakozott TGeri is, amikoris elszabadult a pokol :) Beszélgettünk
időutazásról, kecskékről, és azt hiszem a hétvégén megint több szintet lépett a
kapcsolatom velük <3 Ezen kívül a leharcoltságunk is új szintre lépett. **
 |
| Egy kép többet mond...a káoszról |
Végül nekem sikerült egytől háromig aludni (vagyis csukott
szemmel feküdni a support kocsiban), de akkor már nagyon hideg volt. Hajnalra a
fű is harmatos lett, gyakorlatilag minden kint hagyott cuccunk vizes… Itt volt
egy keményebb mélypont: még nem akart világosodni, fáztunk, mindenki nagyon
fáradt és feszült volt. El is határoztuk, hogy ide többet nem jövünk, mert
annyira szörnyű a hajnal.
Mikor kivilágosodott, újra felszerelkeztem, és 6 körül ismét
nyomtam két kört. Tulajdonképpen kevésbé volt rossz, mint amennyire számítottam
rá két óra alvás után, de azért bírtam nevetés nélkül.
 |
| Reggeli családbanmarad: izomlazítás közben próbálok reggelizni a saját köreim előtt |
A következő etapban Zoli utolsó előtti körénél tartott,
amikor bemondták, hogy a 13-as csapatnál láncszakadás történt, készüljünk. Oké,
de melyik kategória 13-as???? Nem tudták megmondani, így pánikszerűen rákészültünk
a váltásra, de szerencsére nem mi voltunk azok.
Igazából innentől felpörögtek az események, lassan már
mindenki csak két köröket ment, egyrészt, mert nem ment több, másrészt hátha
sikerül befogni a második helyezett csapatot.
Az utolsó két körömre már megint túl meleg lett (nekünk
semmi se jó, ugyebár), de beleadtam mindent, utána viszont már csak a
váltásokra figyeltem.
Ricsi reggeli körei után azt mondta, hogy neki itt a vége,
és innentől fotózni fog, mert annyira elfáradt (jogos, ahhoz képest, hogy azzal
jött el, hogy éjjel nem fog kimenni, mégiscsak megtette, bőven belefért, hogy
elég legyen ennyi)
Zoli az utolsó körében sikerült elessen, mert valakivel
összeakadt a kormánya (azt mondta, hogy mindig tök előzékeny volt, és szólt,
hogy melyik irányból fog menni. Igazából ez lett a veszte, hogy megint
ELŐZékenykedett), tulajdonképpen ez volt a legnagyobb technikai problémánk. Még
Richárdunk sem kapott defektet, ami csodaszámba megy. ***
Az utolsó körökre Sipit küldtük ki, két kemény és egy
örömkörre. Nagy öleléssel vártuk, boldogan zártuk a harmadik helyen a versenyt.
Sikerült a dobogó!
 |
| Új mez, raj(t)szám, érem. Büszkeség |
Estére annyira fáradtak voltunk, hogy gyakorlatilag mondat
közben elaludtunk, így hamar lőtték a pizsit, és 10 óra alvás után sokkal
jobban esett a létezés.
Összefoglalva így utólag én nagyon jól éreztem magam. Hazaúton
már beszélgettünk a jövő évi felkészülésről, hogy mit kell máshogy csinálni,
hogy ha visszatérünk, megnyerjük. Persze szigorúan ugyanezzel a csapattal.
 |
| Kulturált kép az új csapatmezben. Hát nem csinosak? :) |
A képekért köszi Richárdunknak, illetve hamarosan lesz video is.
--
*Jó tanács a jövőre nézve: ha frissen gyógyult seb van a lábadon,
ne térdelj le, miközben rakod át az egyik Csillámpóniról a másikra a chipet,
mert ott bizony vízhólyag lesz. És az bizony fáj, valamint elég extrém érzés vízhólyaggal
a térdeden élni.
** Az, hogy az izzadt kis testünkre simán vettük vissza a
Csillámpónis pólót, hogy az eredményhirdetésre a szétizzadt, poros, büdös mezt
vettük fel, csak az jéghegy csúcsa. Az érzés, amikor a valamelyik csapattag által
átizzadt chip rákerül a bokádra, megfizethetetlen. Az, hogy azon sárosan kezdesz kajálni ki tudja kinek a tányérjából, alap. Egy idő után már nem
foglalkoztat, hogy kinek a kulacsából iszol, mert annyira szomjas vagy, és
annyira mindegy. Egy nagy család vagyunk.
***Helyesbítek: a verseny alatt nem kapott defektet, csak
hazafelé a kocsitól a lakásig. Tolva. Fogalmunk sincs, hogy ezt hogy sikerült
:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése