A hét eleji Balaton után szombaton hirtelen felindulásból nekivágtunk a horvát autópályának, és meg sem álltunk (csak kávézni :)) Rijekáig. Igazából annyira szép a kilátás az erkélyről, hogy szinte kimozdulni sem érdemes innen, itt napoztatom a talpacskáimat. A part tényleg 50 méterre van (szintben is...), és a helyi Beach Barban mindig szól a zene és hideg a sör. Mindennek ellenére ugye nekem semmi nem jó, és az edzésterv szent, muszáj volt nyakunkba venni az országutat.
 |
| Itt a talpam, ahogy nézi a tengert |
A tengerparti utat választottuk, gondolván, hogy nem lesz nagy a forgalom, és az lent megy a tengerparton. Hát, tévedtünk. Egyrészről, mert azért a várthoz képest több volt a kocsi, másrészt meg mert a tengerparti út nevével ellentétben a hegyoldalban megy. Néha látszik azért a tenger....
Szóval elindultunk kis lakunktól, de gyanúsan sokáig lejtett az út. Lefelé 37-tel azon gondolkoztam, hogy mekkora buli lesz itt hazafelé kitekerni, amikor már hulla fáradt vagyok.... Mindenesetre a kilátás eléggé rendben volt. Na nem mintha lett volna érkezésem gyönyörködni két halálfélelem között. Itt azért kicsit mások az utak, mint otthon: az oké, hogy ugye nem olyan szélsőségesek az időjárási körülmények mint otthon (_szarkazmustábla_), így itt nem hiányzik az útpadka, és nem buksz csak azért, mert lehúzódtál a szélére, de hogy itt nincs egy deka sík szakasz sem, félelmetes. Felfelé még oké, mert lassan megyek, és van időm azon gondolkozni, hogy ahol nincs szalagkorlát, csak függőleges sziklafal tőlem fél méterre, azon milyen szépen lehet leflippereződni a tengerig, de lefelé konkrét halálfélelem, hogy vajon leszorítanak-e, ahol szintén nincs szalagkorlát, csak a sziklafal. Nem annyira mertem lenézni, bármennyire is szép volt a táj, komoly tériszony már csak a következő kanyart nézni is. Valahogy autóból nem tűnt ez ilyen meredeknek...
Igyekeztünk nem a legforgalmasabb utat kiválasztani, és ahol lehetett lemenni közvetlen a partra, mert így több szintet lehet összegyűjteni a fel-le gurulásokkal, cserébe hangulatos kis partszakaszokat lehet találni. Ez alant épp Bakar, ahova egy 9%-os lejtő vezetett le. Aki megfelelően éles logikával rendelkezik, kitalálhatja, hogy ez a lejtő hazafelé pont emelkedik, és már pont nem fog jól esni. Lelőhetem a poént már most, hogy valóban nem esett jól, de mivel kemény vagyok, mint a kád széle, azért sikerült megoldani. De kibírtam nevetés nélkül.
 |
| Cuki kisváros, a meredek alján |
Mentünk-mendegéltünk, amíg meg nem láttuk a Krk szigetre vezető hidat. Itt gyorsan lef*stuk a bokánkat, hogy ezen ugyan át nem tekerünk, mert állati magasan van, keskeny, sok a kocsi, és amúgy is, nem tudjuk, hogy fel szabad-e menni rá bringával. Ez utóbbit meg nem derítettük ki, inkább legurultunk a híd alá valami kikötőhöz, ahol főleg helyiek főleg sört ittak. Gyors kávé és győrikeksz után újra felmásztunk a hídhoz (nem kicsit meredeken), és hazaindultunk, hogy majd valahol megállunk ebédelni. Itt már azért jobb volt, mert megszoktam a magasságokat és mert jobbra nem szakadék volt mellettem, hanem a sziklafal, így kicsit nagyobb biztonságban éreztem magam. Kivéve, amikor egy busz elment mellettem öt centire, mert nyilván fájt volna kicsit kikerülni.
Végül Rijeka belvárosában ebédeltünk, csak a Nutellás palacsinta után valahogy nem annyira esett jól a hazaút (igen, az is felfelé ment). Zoli hősiesen bírta a tempomat majdnem végig, csak néha hagyott ott és gurult előre, így neki kevésbé volt ennek edzésértéke. Mindegy, nyaralunk, ha beledöglünk is.
Azért nem mondom, jól elfáradtam a végére, közel három és fél óra alatt 55 km-t és 900 m szintet gyűjtöttünk össze. Összességben nem könnyű itt tekerni, a forgalom, a meredekek és a tériszony új szintje miatt sem. Edzőtábornak azért jó lesz az jövőre :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése