HHHogyisvolt az a Szuszogó?

Szombatra terveztünk egy kis terepezős kört a Hármashatárhegyre, hogy majd ismét kettészakad a csapat: én a kis B csoportommal, a nagyfiúk meg elmennek játszani.

Ebből az lett, hogy teljes sokként ért minket a hír, miszerint Geri mindkét bringáját ellopták péntek este. Annyira nem térek ezen napirendre, teljesen fel vagyok háborodva. Egyszerűen nem tudom feldolgozni. Ilyenek mindig másokkal történnek, nem ennyire közeli barátokkal... Reméljük jó nyomon vannak, és vissza fogja kapni a járgányokat, szerencsére elég egyediek.

Így szombat reggel már nyilvánvalóvá vált, hogy már megint nem lesz B csoport... Ennek örömére laza bemelegítésként a Szépvölgyi úton át megközelítettük a HHH-t. Mondjuk ez így elég bátor vállalkozás volt, hiszen pont irányba álltunk, amerre a legfeketébbek voltak a felhők.. Node, szeretünk veszélyesen élni...

Ricsi mondta, hogy nincs jó erőben, szóval csak háromszor tudott volna körbebringázni, mire én felküzdöttem magam, de megérte, mert legalább szép a HHH tetejéről a város. Már amikor lemegy annyira a pulzusom, hogy újra lássak... Miután kinézelődtük magunkat, első körben legurultunk a siklóernyős starthely felé, utána egy kis egynyomoson, amerre már egyszer jártam. Most már nem volt olyan félelmetes mint elsőre, és bizonytalanság sem volt. Egy helyen néztem el a vége előtt kb 10 méterrel, és befékeztem, pedig le tudtam volna jönni, ha nagyon akarok. De nem akartam, épp nincs rajtam seb :)

Mindenesetre az első sikerélmény megvolt, Zoli meg is lepődött, hogy akkor már nem is kell nekem díszkíséret, simán lemegyek bárhol. Kár, hogy ez nem igaz :)

Második körben jó ötletnek tűnt az ún. Szuszogón felmenni. Nem volt az. Alig köves, alig meredek felfelé, de legalább jó hosszú. Sipi eljött velem kerülőúton, mert az könnyebb. Egy sziklakert felé. Ugyanolyan meredeken. Ugyanolyan hosszan. És ugyanolyan kövesen. De szerencsére el is kezdett esni kicsit, csak a buli kedvéért, hogy csússzanak is a kövek. A legjobb persze a brutálpárás levegő volt, nehogy oxigénhez jussunk. Szóval jó volt na, mind élveztük.

Az tartott életben, hogy a Hangárban van kávé, és egy kollégám is itt csatlakozott hozzánk. Innen elindultunk lefelé, hogy az Árpád-kilátó - János-hegy felé vegyük az irányt. Én még azt hittem, hogy ez jó ötlet...


Feltekertünk az Árpád-kilátóhoz, lenézve a városra megállapítottuk, hogy bizony esik mindenütt. Úgyhogy el is indultunk a felhők irányába, hátha kapunk mi is belőle.

Lefelé egy egész kellemes kis szakasz indult, és mivel Zoli most már úgy gondolja, hogy nem kell rám figyelni, el is zúzott előre. A következő kép pedig az, hogy mászik ki a szakadékból, és rángatja ki a bringát a bokorból. Sipi intett, hogy minden oké. menjünk tovább, lent találkozunk.  Mi meg vártunk és vártunk.... Kezdtem aggódni, Ricsi fel is ment megnézni gyalog, hogy mivanmár, majd ő is eltűnt. A kisgömböc jutott eszembe, vagy hogy valami fekete lyuk van, de végül mindenki előkerült. Szerencsére külsérelmi nyom nincs (Zolin se), de a fékcsere aktuálissá vált... Sajnos Sipi legutóbbi triplaleszúrRittbergere után ez az esés csak 9 pontot ért (főleg mert nem láttuk, és amúgy is a kisebb nehézségi foka miatt alacsonyabb pontot ért), de a próbálkozást feltétlen értékeltük.

Itt nekem már lassan elég volt a fel, de ha az ember korpa közé keveredik ugye.... Irány fel a János- hegyre! Amikor megláttam a felt, már az aszfalton elgondolkoztam, hogy kell-e ez nekem, de nem volt alternatíva, mentem. Nem nevettem....

A földút már csak a hab lett a tortán: a srácok előrementek, Sipi velem akítv pihent, pár DH-s elzúzott lefelé, tiszta idill. Meg égdörgés és villámlás, de hát miaznekünk.

Én ugyan azt hittem, már lassan fenn vagyunk, de tévedtem. Innen Laci jött velem az aszfalton még a Libegőig, a többiek úgy döntöttek, hogy jó ötlet egy ösvényen menni. Utóbb kiderült, hogy nem volt az. Mármint nekem igen, én szép kényelmesen feltekergettem, a srácok nem örültek annyira. Ricsi demonstrálta, hogy mennyire volt jó ötlet: ha a hülyeség egy egység, a nagyon hülyeség két egység, akkor ez nagyjából akkora volt, mint a Libegő épülete. :)

 A Normafán kajálgatás után sikerült eldönteni, hogy egy utolsó ösvényen megyünk le, és nem kerüljük meg a hegyet, nem mászunk fel még egyszer a Szuszogón, és nem fogunk a Kékesre sem felmenni ma. Ez az ösvény volt a legjobb, volt benne pár vidámság, és majdnem élveztem is. Kár lett volna kihagyni :)

A vége 40 km, 1000m szint lett, én kicsit kevesebbet terveztem. Hatalmas mákunk volt, mert gyakorlatilag nem esett, pedig ott keringtek a felhők felettük. És ahogy szokásos, Sipi még ment egy kört, mert tűrhetetlen, hogy Zoli egy helyen gyorsabb volt nála, és amúgy se fáradt el (....) 

Valahogy mindig úgy alakul, hogy megszívom, és mennem kell a nagyokkal, de igazából csak jár a szám, szeretek nagyon velük menni. Mindig tanulok valamit, és biztos, hogy minden alkalommal fejlődök.

Tehát, mikor megyünk legközelebb? :)