2016. május 31., kedd

Év-fordulok


Május az évfordulók hónapja. Zolival négy éve májusban találkoztunk, a BringaBandásokkal egy éve közelebbi a kapcsolat, tavaly májusban vettem a fejembe, hogy ebből bizony versenyzés lesz és épp ma egy éve indultam el a bringával egészen Verőcéig, kemény egy óra edzésre.

Azt tudtam, hogy nem lesz egyszerű menet, és Zoli már az elején megmondta, hogy el fogok esni (mondjuk arra azért nem gondoltam, hogy kéthetente bemutatok valami produkciót J ), de hogy mennyi minden változik egy év alatt, arra nem gondoltam.

Mivel szeretem a számokat, nézzünk egy kis statisztikát:

Ez alatt a rövid idő alatt a kis Traktor harmadik bringám, de úgy néz ki, nagyon egymásra találtunk. Pont jó méret, pont jó forma, a színe meg… hát, szeretek szerepelni :)

Nagyjából 3700 km-t tettem meg egy év alatt, a felénél kicsit többet idén. És még csak május vége van. Sajnos nem lett meg a 2000 Szilvás előtt, de azt hiszem, nem 200 km-en múlt a dobogó…

Egy év alatt 113-szor indultam neki a bringázásnak Strava szerint, ebben nincs benne, hogy hányszor másztam fel a görgőre (sokszor.), és idén már több mint 100 órát töltöttem nyeregben. Odakint. Ebből egyszer volt melegem…  Dunáig viszont meglesz a 2500 km, minimum.

Az elmúlt időszakban rengeteget fejlődtem, erőben és technikában is, már nem kapok pánikrohamot attól, hogy lejt az út, de nyilván ez még csak a kezdet. Most jön csak a neheze, amikor már lassan sebességet is kellene fokozni és gyakorolni a nehezebb szakaszokat.

Tavaly ilyenkor Zoli azt mondta, hogy ha megvan az első 500 km aszfalton, elvisz terepre. Elvitt, estem is egy jó nagyot :) Ehhez képest mostanra eljutottunk oda, hogy lassan babysitter nélkül is feltalálom magam, és már van listám, hogy hova mehetek gyakorolni. Mielőtt fellélegezne a tanári kar, még bőven szükségem van rátok! Majd amikor én is 7:10 alatt jövök le Szilvás végén… ;)

Ennyit az első évről, legközelebb decemberben összesítek, addig még sok kilométert fogok beletolni a bringába.


Ma pedig másfél óra recovery tekerés, süt a nap, egy élmény lesz!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése