Visszaraktuk a bringákat a kocsi tetejére, és Kisinócon kötöttünk ki, hogy onnan menjünk egy kis kört. Zoli mondta, hogy úgy egy órát fogunk menni terepen, utána én leválok, ők pedig mennek tovább az igazi hegyeket megnézni.
Egy kis singletracken indultunk, alapvetően nagyon kis hangulatos helyen, de nekem elég szűkek voltak a kanyarok, ezt még gyakorolni kell. Mondjuk nem is jártam még sokat ilyen helyen, de néha befeszültem, hogy túl közel vannak a fák és a bokrok. A Julianus kilátó volt a cél Nagymaros fölött, ott jártam már egyszer. Gyalog. Akkor is magasan volt. Elég hülye szokása ezeknek a kilátóknak, hogy fenn vannak a hegy tetején... :)
Még a bozótosban nem volt baj, mondjuk nem annyira fáztunk, de kiérni a mezőkre... Hát az valami brutál, minden be van gazosodva, és tűz a nap. Ha ez nem lenne elég, azért néha fúj a szél: tűzforró levegőt. Hát nem sokat segített...
A kilátó alatt én felmentem a szerprentinen, a srácok átvágtak, legyen már nekik is némi kihívás. Na jó, a szerpentin se volt sokkal kevésbé meredek... Félúton újracsatlakoztunk, onnan együtt mentünk fel.
 |
| Tényleg felértem |
 |
| Tanakodnak. Az ott bizony meredek. |
A döntés kizárólag a Salz miatt az lett, hogy most nem törik össze magukat, majd ha lement a Nagy Verseny, visszajönnek és lemennek arra. Én meg majd készenlétben állok, ha menteni kell..
Közben kitaláltuk, hogy mivel mind éhesek vagyunk, irány Zebegény, a rétesház. Elég sok erőt ad, ha az ember a rétes felé halad :)
Mentünk, mendegéltünk, amíg egy mocsárhoz nem értünk. Sipi úgy gondolta, hogy nem lehet olyan mély, biztos keresztül lehet menni rajta:
Mint látszik, nem lehetett :) Nagyon jól szórakoztunk, hogy onnan hogy fog kijönni, és hogy néz ki a bringája. Egyébként el lehetett menni a mocsár mellett is...
Találtunk útközben még egy kilátót, amit amúgy lentről, Zebegényből már régóta néztem, hogy valahogy oda csak fel lehet jutni. Sikerült. Amíg körülnéztünk, egy pillangó Sipi bringáját a természet részének nézte. Mondjuk jogos, ahogy kinézett :)
 |
| Part of the pure nature |
Innen már csak percek választottak el a rétestől, és én azt hittem, hogy a kocsitól is. Naiv voltam, innen jött csak a neheze. Rétes után mégse menjünk vissza aszfalton, legyen az is terep. A Száraz fák rétjén keltünk át, ami valóban száraz volt, csak az utat felejtették el róla. Egy jó meredeken végződik, éppencsak ki tudtam tekerni. A baj csak az volt, hogy utána továbbra is felfelé kellett menni... Kicsit felszívtam magam, és csak kitekertem, de azért jól nem esett. Majd irány a mocsár... Mintha ezen az úton még ember nem járt volna, az út az csak úgy jelzésértékkel volt jelen, a tűző napon izzadtunk, miközben a fűszálak, sás, bokrok, csalán vágták a végtagjainkat... Hát ennek se sport, se élvezeti értéke nem volt. Az utolsó nyomvályús részen már kiakadtam, nagyon elfáradtam. Ott le kellett üljek egy kicsit, és próbálni életben maradni, tudván, hogy még messze vagyunk, főleg otthonról. Ekkor az előrevetített "egy óra múlva a kocsinál leszünk" helyett négy óránál tartottunk...Az utolsó nagy levegővel csak elindultam és végre visszaértünk a kocsihoz.
Azért azon elgondolkoztam, hogy melyik hülye találta ki, hogy montizzak, amikor a Spinningteremben van légkondi, szól a zene, nem fáradok el annyira, és koszos sem leszek. A hazaút már kifejezett kínlódás volt, 25 km aszfalt, végig szembeszélben. Alig vártam, hogy hazaérjek, utána csak a szőnyegen feküdni volt erőm. 65 km, 900 m szint, egymillió fok. Fájt.
Illetve a nap kérdése: mekkora ötlet volt délben elindulni a 35 fokban, hogy utána a fent említett tűző napon tekerjünk erdőn-mezőn át, ahol nincs út, de térdig ér a gaz, és néhol azért a biztonság kedvéért akkorák a tócsák, hogy úszni is lehetne bennük?
a, igen, még!
b, hülye vagy, csak nem forogsz
c, én egy kis csipetkét szoktam beletenni
Szia!
VálaszTörlésMagamra a "b" választ karikáznám be. A tegnapi hőségben tekertem egy laza, Vác-Árpád kilátó oda-vissza utat.
Azért ilyen időben az sem kispályás kör :)
Törlés