Balaton maraton - az első (siker)élmények

Már szombaton lementünk Füredre, hogy egy kis pályabejárás után rendes vacsival és kis szocializálódással hangolódjunk a versenyre.

Mi hárman délutánra le is értünk, szállásátvétel után kapásból bringára pattantunk, hogy kemény 5 perc tekerés után már le is szálljunk a Rétesháznál kávézni. Ez után a végtelenül kimerítő edzésprogram után azért elmentünk megkeresni a versenyközpontot, meg a pálya elejét. Nem találtuk meg… Mindenesetre hozzánk csapódott még két bringás, így már öten kerestük, hogy vajon merre van a hegy. Kicsit bolyongtunk, de mivel nekem érdemes volt visszafogottan széthajtani magam, inkább lecsatlakoztam és a városban gurulgattam úgy egy óra átmozgatósat.

Mikor leértek a többiek is, már pont kellően éhesek voltunk, így irány Tihany, és egy fájdalmas szóviccekben gazdag vacsora...legalább a kaja jó volt, ha már a humorunk nem. Alaposan összeszocializálódtunk az este, elég későn kerültünk ágyba, de cserébe nem tudtam elaludni, forgolódtam egy darabig, és közben idegesítettem magam, hogy muszáj aludni, mert nem leszek vidám reggel.

Végül egy órával a többiek előtt ébredtem, így volt időm nyugodtan kávézni, és reggelit gyártani, nehogy a versenyzők kaja nélkül induljanak. Sőt, még a kávét/narancslevet is ágyba kapták, szóval én minden tőlem telhetőt megtettem a siker érdekében!

  Amíg a fiúk neveztek, én ácsorogtam és próbáltam infot gyűjteni a pályáról, sajnos meghallottam, hogy a rövid távban lesz a DH rész és minden izgalom. Hát lesápadtam, hogy mire vállalkoztam, komolyan elgondolkoztam, hogy biztos kell-e ez nekem, de már nem volt visszaút. 

Délben elrajtoltak a srácok, én meg csendes magányomban beálltam a rajtba. Meglepő módon itt már nem rántott görcsbe az ideg, esélytelenek nyugalmával ácsorogtam ott és vártam a FIRE első hangjait. (Imádok erre rajtolni, annyira visz magával…még ha lassú rajt is, akkor is megadja az alaphangulatot)

Az elején mindenki elsprintelt mellettem, csak néztem, hogy hogy húznak el mellettem már a rajt után… pont az első emelkedő félig, ahol elkezdtem szép lassan visszaelőzgetni, mert persze nem bírták sokáig. Amint kiértünk az első sziklás emelkedőre, máris elestek előttem, szóval tolhattam fel, hogy ki tudjam kerülni a tömeget. Onnantól viszont nem volt megállás! Innentől felfelé már nekem már nem volt gond. Az első háromnyilas lefelénél jól bedugultunk, szép kis sorbaállás kerekedett (ami mondjuk nem is volt akkora baj, mert így rá lehetett fogni, hogy azért szálltunk le, mert tömeg volt, és nem azért, mert amúgy se tudtam volna lejönni.) Kicsit megijedtem, hogy hány ilyen rész van még vajon, de kiderült, hogy ez volt az egyetlen leszállós. Ez után egy egynyomos kis patakpart jött, eszembe is jutott a soproni kaland, tehát egész bátran mertem menni.

Mivel az okosok azt mondják, hogy a versenyt felfelé kell megnyerni, nyomtam is rendesen, végig csúcs-pulzuson, gyakorlatilag anaerobban töltöttem a teljes versenyt (178-as átlagpulzus - fájt is a fejem este). Annyira jól ment felfelé, hogy ahol elkezdték tolni a pasik (lányok sehol…), én szép kis mókuskerékben mentem el mellettük, sehol nem kellett leszállnom. Egyszer utánam is kiabáltak, hogy hol a motor a vázban? De mondtam, hogy csak könnyű a bringa, azért megy fel így :)

A pihenőn persze nem álltam meg, csak egy korty vízre. Ez hülye ötlet volt, sokkal többet kellett volna innom végig, és mondjuk legalább egy zselé kellett volna. De akkor már csak 9 km volt hátra…

Innen jött a jó kis apró kavicsos – sodrós rész, az nem tetszett. Emlékeztem arra, amit Sipi, Gergő meg Zoli magyaráztak a kanyarodásról, nagyon igyekeztem követni az instrukciókat, és így mindenen át tudtam jönni, megcsúszás nélkül. Azért van még hova gyorsulni… De a többi háromnyilas lefelénél már nem is értettem, hogy mi volt a nehéz? Sőt, tulajdonképpen az egész pálya teljesen vállalható volt, nem volt necces rész benne. Magam is meglepődtem, hogy tulajdonképpen sehol nem féltem, és mindig megtaláltam a jó nyomot.

Később két srácot megelőztem, aztán lejtőn elmentek mellettem. Másodszor is utolértem őket, megint elmentek mellettem lefelé. Harmadszorra, mikor már majdnem utolértem őket, rájuk kiabáltam, hogy srácok, ne hagyjátok, hogy megint utolérjelek titeket! Akkor mondták, hogy igazából ők a hosszútáv sereghajtói, tehát utolértem azokat, akik 15 perccel előttem indultak… Eleinte nem is éreztem magam olyan jónak, itt kezdett gyanús lenni, hogy jobb helyen vagyok, mint gondoltam. Kicsit még beszélgettem velük, aztán már lassan jött az elágazás: nekem már csak 6 km volt hátra!

Utolsó mászások jöttek, még utoljára kiabálok, hogy jövök balról! Jabocs, jobbról! …. még minding nem ismerem fel az irányokat :) Itt persze több volt a szerencsém, mint az eszem, pont egy nyomvályús rész jött, és a jobb sáv volt a járható, csak a véletlennek köszönhetem, hogy ott jöttem, a srácok, akiket kikerültem, bekerültek a nyomba.

Az utolsó egynyomos előtt elment mellettem egy Mesterbike-os lány, innen gratulálok neki, egy percet vert rám (nem az én kategóriámból való) :) Talán ez az erdei lejtős rész volt a legszebb, igyekeztem engedni is, de hát persze lefelé esélyem sem volt utolérni. Még volt két félreugrásom, amikor utolértek a nagyfiúk, de onnantól csak száguldás volt lefelé a célig.

A célul kitűzött 1 óra 45 perces álomidő végül meglett, a hivatalos 1:44:26, ezzel a korosztályomban 4. lettem. Sokkal jobb helyezés, mint amire számítottam. A dobogótól 6 percre, a győzelemtől 15 percre vagyok. Ezek belátható idők, ma még esélytelen lett volna, de ki tudja, mit hoz a jövő meg a sok edzés. Az biztos, hogy rengeteg önbizalmat adott ez a verseny, és sokkal bátrabban állok oda Szilvásra (ott biztos nem leszek dobogó-közben, jönnek a nagylányok is).

Ellenben a barátaimra nem vagyok büszke ezen a hétvégén. Azt hiszem, mindenki szerencséjét elvettem: volt két technikai hiba (az egyik HGerié, el sem tudott indulni a versenyen), egy eltévedés, egy esés Sipitől, akivel így a kórházban kötöttünk ki (Jobbulást, hétvégén már tekerni kell!), egy nembringás kislábujj törés, és egy verseny utáni elgyötört arc. Remélem a Szilvás jobban sikerül, srácok!