Hát, jelentem nem vagyok normális. Többször is bebizonyítottam már, de ma ismét sikerült megerősíteni.
A tegnapi napsütéses idő után ma reggel kellemes hidegre és csendesen csöpögő esőre ébredtünk, ezzel el is dőlt, hogy nem megyünk a Mészkőemberre. Nem lett volna rossz, mondjuk odaállni montival az országútisok közé időfutamra egy kicsit furcsa, de én már csak ilyen furcsa lány vagyok. Azért mentem volna csutkán egy Sejcét, hogy megnézzem, mire vagyok jó hegynek fel kipihenten, de annyit nem ért az egész, hogy rommá ázzak.
Cserébe egész délelőtt a Cross Country kupafutamot-ot néztük a kanapéról (illetve korlátozott lelkesedéssel vasaltam...), az majdnem olyan, mintha edzettem volna :)
Délutánra azért csak elállt nagyjából az eső, és jó ötletnek tűnt kimenni egy körre. Nekem hivatalosan két óra tempós tekerés volt kiírva, Zolinak meg csak, hogy jöjjön velem. Hát, rosszul járt....
Ugyan végül csak egy órát mentünk (épp elég volt ennyi is), de egyrészt azért csak újra elkezdett esni, másrészt meg olyan szembeszelünk volt, hogy csodálkozom, hogy előrefelé haladtunk és nem állunk még mindig egyhelyben valahol a mező szélén. Mások szélcsatornában edzenek, nekünk meg elég csak kimenni ide a falu szélére. Mondjuk így találtam új edzőkört, erre jót tudok majd menni, amikor éppen nem fulladok meg a széltől és nem 10 fok van. (Nem tudom mit hisztizek, januárban 2 fokban is kimentem)
Legalább azt elmondhatom, hogy egész jó tempót tartottam végig (na jó, sokat mentem szélárnyékban), tehát nem vagyok reménytelen. Meg hát azt mondják az okosok, hogy 1000 km után jön meg az erő. Várom szeretettel...
Úgyhogy kitartás/elszántság 5-ös, az időjárás 2-es, idióta-faktor 12-es.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése