Első szín
Normafa, átcsatlakozás terepre az aszfaltról, halvány
ötletem sincs, hogy hol.
Nixi elindul lefelé, túlfékez, fekszik a kövek között. 20
méterre fiatal kutyások, szörnyülködve sziszegnek. Nixi feltápászkodik,
megnézi, hogy a bringa egyben van-e, visszaül, továbbmegy.
Az út végén a lépcső előtt erős fék, leszáll, lesétál. Tanári
kar szakérti a sérülést:
- Jólvanaz, nem is vérzik, nincs semmi bajod! Menj vissza, gyere le!
- Nem megyek!
- Dehogynem, lejössz. Nézd, a bringád is le tud jönni!
Richárd bemutatót tart, látszik, hogy a Traktor egyedül is
le tud jönni a lépcső mellett a meredeken.
Nixi még próbálkozik kicsit, hátha megússza, végül a többség
szava dönt - És megoldja, átlép a félelmén.
Függöny le, felvonás vége.
--
 |
| Tehát: elesik, koronát igazít, megy tovább. |
Egyébként pedig az történt, hogy
tegnapra összejött a kis kompánia, hogy most aztán mindenki engem fog tanítani
(szeretem ezeket a session-öket, tök sok okosságot tanulok).
Normafára sikerült felvergődni,
én azt hittem, hogy elég gyászos idővel, de végül kiderült, hogy nem is ment az
olyan rosszul (lásd Strava, csomó PR és társai). Fent megvártuk Sipit,
elütöttük az időt Gergő utó-szülinapi köszöntésével (8 napon bőven túl, de a
szándék a fontos, szóval boldogat innen is :)), aztán jött a fent említett
színdarab. Azt az esést kihagytam volna az életemből, hiszen legalább egy hétig
nem volt seb rajtam, ráadásul olyan helyen sikerült produkálni, ahol amúgy már
lejöttem mindenféle gond nélkül. Nem is értem, hogy mit csináltam már megint….
Mindenesetre nem vették komolyan a sérülésemet, és nem volt opcióm kiszállni,
minden maradék bátorságot össze kellett szedni.
A lépcső melletti bemutató után
találtak még egy remek helyet, ahol nekem feltétlen le kellett menni. Ismét
bemutatózás a tanári kartól, majd rövid (?) könyörgés, hogy ugyan induljak már
neki. Második nekifutásra sikerült is abszolválni, fentről tényleg
félelmetesebb volt. (És persze megint csak a szám nagy, Gergő kapott el, mert
nem annyira tudtam eldönteni, hogy álljak-e meg vagy menjek tovább.)
Innentől nem kínoztak nagyon
tovább, csak a köves részeken kellett átjutnom, tulajdonképpen nem is ment
olyan rosszul. Vagyis lehetett volna rosszabb is, tényleg minden bátorságomat
összegyűjtöttem. Kell is, az egész esemény tulajdonképpen azért jött össze,
hogy a Mátrára felkészüljek. Legalább lélekben.
A végére sikerült HGerit és
Lacit is összegyűjteni, bár velük én már nem mentem terepen.
Hazafelé a Szépvölgyin azért
sikerült egy kocsinak elémkanyarodnia, amikor 40-nel jöttem lefelé, végülis
alig vagyok feltűnő…Mindenesetre mindent túléltem, és most ez volt a cél.
Most viszont három dolgon kell dolgozni:
- megtanulni fékezni
- megtanulni kanyarodni
- megtanulni, hogy bátran
mehetek, mert általában kiadja. Kivéve a medve.
Viszont az felborulás tényleg
nem kellett volna, már megint nem tudok térdelni (nemkalandozikel) – mindkét
térdemre ráestem, csupa seb vagyok, bedagadt a lábszáram és a tenyerem, ahol
odacsapódtam.
Ellenben gyűjtöm a bátorságot,
és vasárnap kemény leszek, mint Tarzan talpa, valahogy majd megoldok mindent.
Legalább már biztos, hogy beállok a rajtba. És a jó hír, hogy Ricsi is
rövidtávozik, így nem egyedül kezdek!
A többieknek is szép lassan
összejön a nevezés, így a jelek szerint a teljes pónicsorda tiszteletét teszi.
Már várom a vasárnapot :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése