Rövid helyzetjelentenék: hétvégén konkrétan lógtam. Szombat
este lánybúcsú volt (Már férjhez mehetsz, Olgi :)), ami meglepően jól sikerült.
Viszont mivel fél háromkor sikerült ágyba kerülni, így korlátozottan voltam
kipihent vasárnap. Szerencsére ráfoghattam, hogy szakad az eső, ezért nem kell
kimennem edzeni, úgyis csak egy órányi recovery lett volna. Helyette a csömöri
OB-n szörnyülködtünk, hogy mennyire sáros és mennyire csúszik és jajjszegények
és úúú meg áááá. Recovery edzésnek pedig felfogható, hogy Ricsivel (gyalog)
bejártuk a pályát, megkeresvén a nehezebb részeket, hogy vajon szárazon le
tudnék-e menni rajta (nem, de itt lehetett nagy a szám, úgyse derül ki. Még.)
Peti továbbra is tartja magát az ígéretéhez, hogy mostantól
jönnek a keményebb edzések (és továbbra is mar a kínzó kérdés, hogy akkor eddig
mit csináltam), tegnap ki is zavart jó másfél órára. Megtanultam (ismét), hogy
az intervall fáj. A 170-es pulzus is fáj. Szembeszélben főleg. Főleg, hogy ezek
a terhelő szakaszok osztódással szaporodnak. Mondjuk úgy, hogy kibírtam nevetés
nélkül, hogy 20 egyperces volt. Aztán hazaértem és továbbra is fájt. Még jó,
hogy csak az elsőn lakunk, magasabbra nem biztos, hogy feljutok…
Mindenesetre ma megint megyek vagy két órát, hiszen 10 nap
van a Csillámpóni Rideig...akarom mondani 24 órásig, ott meg komoly célok
vannak! Azért addig nem ártana megtanuljak kanyarodni. Igen, ez célzás ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése