Ahogy korábban már írtam, az utóbbi időben nem ment jól.
Valahogy nem éreztem magam jól a nyeregben, a múlt szerdai „edzés” pedig csak
hangulatában volt fergeteges, edzésértéke kevés volt. Tehát kicsit
elbizonytalanodtam (vagy mégsem?), hogy most mi is lesz velem vasárnap.
Szombaton már nagyon izgultam, és a technikai is mintha
ellenem dolgozott volna: Zoli elvette a tartalék fékbetétemet, nekem meg nem
annyira van hátsóm. (Igen, hátsóm van, engedjük is el a témát, hátsó fékem
nincs :)) Mindegy, 30 km-t még kibír. A többi csak úgy felsorolásszerűen:
- Nincs szintrajz, a Stravárol letöltött csak többé-kevésbé fedi a valóságot
- De nem is láttam a pályát, tök ismeretlen lesz az út. Hatalmas gyakorlatomnak köszönhetően ez sem sokat segít…
- Ha végig is mentünk volna rajta, utolsó nap megváltoztatták az elejét. Mindegyaz, majd lesz valami. Most úgyis jobban figyelnek a biztonságra.
- Ha nincs fék, gyorsabb vagyok…
- Az órám hol mér, hol nem. Edzésen pedálfordulat nem volt, néha a pulzusom nincs. Mindegy, pulzuskontrol versenyen úgysincs.
Ezek után a közepesek rajtja előtt már láttam, hogy bizony a
rövidesek már bent állnak, én meg még bóklászok, szóval elzúztam, és kemény 6
percet melegítettem, aminek nyilván rengeteg értelme volt. Valahogy beálltam,
eléggé hátra, Ricsi meg szórakoztatott (hősi cselekedet 1: nagyön örültem neki, hogy nem egyedül álltam ott
várva a sorsomra) és csinált rólam pár nem-mongúz képet (hősi cselekedet 2):
 |
| If it is not on Strava, it never happened |
Fél órával a közepesek után mi is elrajtoltunk, jól be is
szorultam a kapunál. Ellenben innentől meg a sebességemet nem mérte a kis kütyü…
Na remek, akkor indulhat a vakrepülés, megyek a tömeg után, aztán majd a második
frissítőnél tudni fogom, hogy a felénél járok…
Az aszfalton már éreztem, hogy egész jó lesz ez, nem akartam
lefordulni a bringáról. Néhány km múlva pedig a sebességmérés is felébredt, ami
annyit legalább segített, hogy ugrált előttem egy csomó szám, de attól még nem
tudtam, hogy hol lehetek.
Beérve az erdőbe az első egynyomosra gyorsan befeszültem és
ráparáztam a semmire. Olyan mereven ültem a bringán, mint egy betonszobor,
szerintem félhangosan beszéltem magamban, hogy jó, akkor ezt itt most lehet
abbafejezni, mert így nagyon hosszú lesz ez a 30 km. Szerencsére ettől a
hangnemtől összerántottam magam, és máris jobb lett. Onnantól elmúlt ez az érzés, és a kövesebb részeken már majdnem utol is értem az
előttem lévőket.
Az első meredekebb felfelén nekiindultam, hogy
énittmostaztánletépemapedáltéskitekerek, aztán persze előttem kiléptek, így ráfoghattam,
hogy emiatt kellett feltoljam :) Ez a nagy erő pont a lejtőig tartott, ahol
elmentek mellettem a srácok. De legalább élveztem a lefeléket! Sok nyomvályú
volt, de a tanári karom ennél durvább helyen zavar le kérdés nélkül. (Még a
végén HGerinek lesz igaza, hogy a magyar rövidtávokat simán megcsinálom…)
Egész hamar eljött a fent nevezett frissítő, a félút - 55 perc:
itt megörültem, tartom a kinézett tempót. Megvolt a fél zselé, kicsi víz,
toljuk neki.
Fel az aszfalton, el a srácok mellett újra. Újra lejtő, újra
mennek el mellettem. Meg is jegyezték, hogy erősebb vagyok, de lefelé ők bátrabbak.
Hát, megvan a fejlesztenivaló….
Ráfordultunk valami mezőre, ha már meredek, legalább nem nyomvályús…Fel nehéz, lefelé ráz mint
állat, essünk már túl rajta. Utolsó erdei szakasz, előre kiabálnak, hogy nagyon
sáros, nagyon csúszik, óvatosan. Hát, nem csúszott – oké, inkább szóljanak, csak már láttam lelki szemeim előtt, hogy itt majd vonszolom a bringát a térdigérő mocsárban,
de éppencsak nedves volt. Sőt, az utolsó letörésnél annyira mondták, hogy
veszélyes, hogy le is szálltam, pedig nem kellett volna. (Nem mintha számítana,
hogy veszítettem úgy 5 másodpercet)
Végre az utolsó emelkedő: meglepően sokáig bírtam, de a
háromnegyedénél muszáj volt leszállni – éppencsak annyira voltam fáradt, hogy
már feltolni is csak Superman pozícióban sikerült, félve, hogy közben pofára
esek… De már látszott az utolsó frissítő, akkor nem lehet messze a cél! Szóltak
is, hogy kb. 7 km, nagyja lefelé. Akkor hajrá, időben vagyok, most kell
megtolni rendesen.
Komolyan, jobban félek az aprókavicstól mint a sziklakerttől…
Próbáltam engedni, szerencsére senki nem volt a közelben, és nem is volt hosszú
szakasz. Beérve az aszfaltra nagytempó – célegyenes! (ami kicsit görbe, de
egynek jó lesz :)) Innen végigsprinteltem, ami a csövön kifér alapon - nagyon
megörültem a Bazilika látványának.
Így a vége 1:53 lett, a kitűzött cél két órán belül volt.
Ugyan a dobogó még messze van, de mivel első 10 a cél idénre, a 6. helyemmel
maximálisan elégedett vagyok! A 172-es átlagpulzus pedig mutatja, hogy nem
sokat lazsáltam útközben. Ricsi és Vivi bent vártak a célban (hősi cselekedet 3), így volt lehetőségem eldobni a bringát és eldőlni :)
 |
| Ezt is Ricsi követte el, innen is köszi a fotózást és a hősi cselekedeteidet, amit végrehajtottál a nap folyamán! :) |
U.i. A hősi cselekedetek mellé pedig alább a lantkíséret:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése