Vasárnap
Két kemény nap után úgy gondoltam, hogy na majd vasárnap
fogok tudni aludni…nem jött be. Fél nyolckor már megint a kis tejeskávés
jelenetemet adtam elő, és vártam a többieket.
Igyekeztünk kicsit korábban elindulni így utolsó nap, hogy
még legyen idő megnézni a nagyokat DH pályán. Miután
felnyergeltük a lovakat, újra elindultunk felfelé, így harmadszorra már nagyon
fájt. Ehhez képest mondjuk jobb idővel mentem fel a ciklámen szegmensen, mint
előző két nap… Közben hallgattam a Geriket, és rengeteg olyan infot tudtam meg,
amit nem biztos, hogy akartam – tulajdonképpen ez egész hétvégén így volt, hiába, aki korpa közé keveredik... :)
Éreztem, hogy fáradt vagyok, és kicsit meccsesebb lesz
lejönni, de úgy voltam, hogy ha előző két nap megoldottam, akkor ma is menni
fog. Egy darabig jól is voltam, a többiek mondogatták, hogy az XC pálya felé
megyünk, jó lesz. Jó volt, részletezném: meredek – kanyar - mégmeredekebb – kanyar
- húbzmegeznagyongáz – ennek sosem lesz vége… Gyakorlatilag a három meredek
szakaszból kettőn toltam és csak rövidebb részeken tudtam visszaülni, közben
meg néztem, hogy távolodnak a pöttyök (a többiek).
Lefelé újra a patak felé vettük az irányt, jó hosszú lejt jött,
de ahogy említettem a második részben, lesz még szerepe ennek az útnak: egész
jól vettem a lefeléket, figyeltem Gergőre, hogy mit hogyan kéne, de mivel egész
jól ment, azt gondolta, simán lejövök, ahol pénteken letoltam, én meg túl bátor
voltam. Nem jött össze. Kicsúszott a hátsó kerekem, behúztam az első féket,
attól az első is kicsúszott, és a mozgó bringáról próbáltam meg leszállni –
végülis sikerült, ha úgy vesszük… Belevágódtam a porba, szerencsére a bringa
rajtam landolt, és neki nem lett baja, én meg feküdtem kicsit a homokban.
Feltápászkodtam, felmértem a károkat, és tulajdonképpen nem is olyan vészes.* A patakpart szépsége tompította a
fájdalmat is, viszont ahol Bea lehozott tegnap, ma már inkább letoltam, csak a
biztonság kedvéért.
Lent a fiúknak persze azt mondtuk, hogy TGerinek nem
tetszett, hogy gyorsabb vagyok nála, és fellökött J
Innen már csak fel kellett menni a DH pálya tetejére, hogy
kicsit nézelődjünk.
 |
| Very kibaszott fucking danger (Szűcs Gábor képe) |
Ádám bemutatta, hogy kell lejönni a sziklakerten, hiába, aki
profi… Nagyon jól nézett ki! Azért Sipi sem maradhatott ki a buliból, mondtam
is neki, hogy még jó, hogy lejött, és nem hozott rám szégyent. A csapat nem
bringás tagjai is megérkeztek, Nóci fel is szedte az igazi DH-sokat, akik ott
ugráltak mellettünk, megmutatták, hogy hogy is csinálják ezt a helyiek. Egy
darabig nézelődtünk, fotózgattunk, aztán lassan ideje volt hazafelé venni az
irányt.
De ha lementünk, bizony fel is kell… a pénteki útvonal egy
részén mentünk fel ismét, aznap kitekertem végig, most muszáj volt egy kis
időre leszálljak, elfogyott az erő. A tetején összevártuk egymást, Zoli mondta,
hogy itt mehetek, igyekezzek nem fékezni. Hát, én nem
is fékeztem túl sokat. Magam sem értem, hogy hogyan… Aszfaltra jutottunk,
ahol Zoliék meglepődve vették észre, hogy máris ott vagyunk.
Utolsó mászás volt hátra, fel a Károly kilátóig, ahonnan
állítólag valami jó út visz hazáig.
A kilátónál két néni ült a padokon, és rámcsodálkoztak: tényleg én
vagyok az egyetlen lány velük? Hát igen, ez ilyen buli, de a hőseim végig
mellettem vannak, nagyon vigyáznak rám!
A három nap alatt ez volt a legélvezetesebb lefelé utam, végig sziklás, de stabil, és igaz, hogy 160-as pulzussal jöttem végig, két pihenővel, hogy feldolgozzam a beérkező infokat, de ez volt a tábor legjobb része. Nem volt könnyű, de imádtam. A szálloda hátsó kertjében még kellett azért a lépcsőzés a végére, de az már szinte rutinból ment.
Összefoglalásul, nagyon sok szintet léptem a három nap
alatt, olyan meredekeken mentem felfelé, amit sosem hittem, hogy képes vagyok kitekerni, és egy percig sem voltam egyedül, végig volt támogatásom, és most megint
annyi élménnyel jöttem haza, hogy győzzem feldolgozni.
*Alábecsültem kicsit, az
éjszaka már nem volt vicces – tehát ma sem aludtam, belilult a combom, nehezen
emelem a bal karom és a hasamon is végig vannak zúzódások. Büszkén viselem a
harci sérüléseket, még két hét az első versenyig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése